Köszöntés

   Partnerek

   Dobra Újság


Friss





Legolvasottabb cikkek
 

Fény nélküli Szenteste

Kitakarított, elvégezte már a ház körüli munkát is. Még a karácsonyi kalács sütése van hátra, és egészen felkészülve várhatja a Szentestét. Megszitálja a lisztet, felfuttatja az élesztőt és dagasztani kezd. Kint feltámad a szél és a fagy megrecsegteti a ház tartógerendáit. Munka közben a szobára egyre mélyülő sötétség telepszik. Felkapcsolja a villanyt, de a gyenge villanykörte alig oszlatja a homályt. A „nincs” rányomja bélyegét a háború utáni évekre.

Mindig van remény – olvasta a szép történetet a Vasárnapi Újság karácsonyi számában, de most úgy érzi, ez hazugság. Kezei elerőtlenednek és csak sűrű könnyei hullanak a készülő kalácsba. A Prédikátor könyvének van igaza: Hiábavalóság, minden hiábavalóság…

Lekapcsolja a villanyt és meredten nézi a kinti szürkeséget, hallgatja a lelkével együtt vinnyogó szelet. Megelevenedik a domboldal. Kislánya húzza maga után ósdi ródliját, de mindunatalan elbukik a széllökésben. Fájdalomtól gyötörten rogy a közeli székre, tudja, csak a képzelete játszik vele. Miluska sosem használhatta szánkóját, mert alig tanult meg járni a halál máris kiragadta szerettei köréből. Van annak már két éve.

„Körte köjj, a fájól köll” – hallja ismét a jól ismert mondatot, ahogy annak idején. Beszélni és járni is tudott még egyéves kora előtt. Másfél éves korában magas láz gyötörte, az orvos pedig a nyitrai kórházba utalta. A hideg veríték kiverte, mikor arra gondolt, tán a járványszerűen pusztító agyhártyagyulladást kapta meg. Az egész utat végigimádkozva kérte az Istent, be ne teljesedjék a sejtése.
A kórházban szinte kiragadták a kezéből a belé csimpazkodó kislányt. A rendelő ajtaja előtt toporogva csontig hatoló sikoltást hallott, majd csend lett. Mikor újra kezében tarthatta Miluskát, már csak élő halott volt. Rossz helyre szúrták az injekcióstűt, amivel velőt vettek a gerincéből. Megvakult és jellegzetes mosolya se ült ki az arcára többé.
Otthon már alig élt pár hetet. Két hónappal az édesapja után ment el.

Alakulhatott volna másképp? Talán. Talán nem kellett volna annyira akarnia. Éjjeleken át imádkozott a háborúban, majd a fogságban sínylődő férjéért. Csak, hazajöjjön, csak ne kelljen idegen földben nyugodnia! Csak ne kerüljön az eltűntek listájára!
 
Imái meghallgatásra találtak – másfél évi fogság után hazaküldték, mivel tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Ekkor maradt áldott állapotban és született meg a kislányuk. Pufók, vidám gyermek, farkasétvággyal. Az orvos kertelés nélkül megmondta, számoljon azzal, hogy ha az apjával marad egy szobában, előbb-utóbb elkapja a tüdőbajt. Felajánlotta, feleségével örökbe fogadják a kislányt, mivel nekik csak fiúgyermekeik születhetnek. Felnevelik, tanítattják.
A kínok kínját élte át, ahányszor csak gyermekére nézett. Egy szobájuk lévén a gyermekre biztos halál vár, legalábbis az orvos szerint… de sokszor átírta már a sors az orvosi meglátásokat. Lemondani kicsi gyermekéről, ezt a megoldást végképp lehetetlennek tartotta. Nem tehetett egyebet, a gondviselésre bízta magát.

Éjszakénként alig aludt pár órát – hol gyermeksírás, hol férje végeérhetetlen köhögése vetett véget álmának.

Aztán egy nyári délelőtt a férje örökre eltávozott.

Szomorúságába aprócska napsugár szövődött, hogy lám, kislánya él és egészséges.

Két hónappal később őt is eltemette.

A kimerültség és a bánat nagyon megviselték, és a temetés után ő maga is ágynak esett. Mellhártyagyulladással, magas lázzal feküdt a fűtetlen szobában, mert nem volt, aki a tüzet megrakja. Nem bánta, legalább vége lesz minden testi-leki kínnak – gondolta.
Megmaradt. Talán azért, hogy legyen aki ápolja beteg édesanyját, akin akkora már elhatalmasodott a rák és nagy fájdalmak közt tengette életét.

Érte a tavasz végén jött a megváltó halál.

Olyan sivár az élet és oly mély a magány. Messziről kántálók énekét hozza a szél… Örvendjetek emberek, Jézus megszületett… Örvendeni? Mikor volt az! Úgy hozzászokott már a szomorúsághoz, hogy hárítóan reagált, ha valaki ebből ki akarta zökkenteni.
A szomszédasszony! Kellemetlen, idegesítő alak. A legalkalmatlanabb pillanatban zörög a falon, vagy kiabál át a kerítésen. Mindenféle tyúkügyekkel, pletykálkodásával okozott problémákkal terheli. A legszívesebben ráüvöltene, takarodjék, de természetéből kifolyólag ezt sose teszi meg.

Most is zörög, de nem mozdul az ablak mellől. Szomszédasszony azonban nem hagyja annyiban. – Azt mondtad, kalácsot sütsz – kiabálja. Nem érzem az illatát.
Igen, a kalács. Lassan elindul és teszi a dolgát…

Elmúlik karácsony, itt a húsvét, majd megint őszbe fordul - múlnak az évek és élete jóra fordul.

Ha szomorúak vagyunk és csüggedünk, csak elmeséli élete történetét az én drága jó anyukám.
Bokor Klára
Megjelent a SzÚ karácsonyi számbában 2010


10,00 pont / 3 szavazat  
Hozzászólás

<< VISSZA

 

korkep.com (C) 2009 - 2010


Keresés az oldalon
Új képeink
Megjelent

Itália
Partneroldalak