Köszöntés

   Partnerek

   Dobra Újság


Friss





Legolvasottabb cikkek
 

Édesanyám szeretete szabadított ki az alkohol rabságából

Hajlamosak vagyunk ítélkezni, főleg ha nő kerül az alkohol rabságába. Megvetéssel szemléljük, mialatt magunkat piedesztálra állítva azon örvendezünk, mi nem vagyunk olyan akaratgyöngék, mint a delikvens. Pedig a kutatások szerint az alkoholizmus erős testi hajlamra ráépülő lelki indíttatás nyomán alakul ki. Tehát betegség. „Az alkoholizmusból csak akkor van szabadulás, ha leér az ember a lejtő aljára" - vallja egy volt alkoholista. Erről - nevezzük Eszternek - sokat tudna mesélni, hiszen elmondhatja, ő is  mélyre jutott. Ezen a mélyponton azonban önvizsgálatot tartott, és új esélyt adott magának és szeretteinek.

Negyvenharmadik életévemhez közeledve, mikor már nem is reméltem, belépett életembe a szerelem. Telve pozitív életérzéssel, a kamaszok vehemenciájával vetettem bele magam a kapcsolatba. Sajnos az élettapasztalatnak is megvannak az árnyoldalai, mert sokkal hamarabb tűnt el a rózsaszín köd a szemem elől, mint fiatalabb koromban, ennek ellenére túlságosan, akartam, ragaszkodtam. Racionális tudatom utolsó esélyről beszélt. Utolsó esélyről boldogságra, gyermekre, családra. Éppen ezért ragaszkodásom görcsösségbe csapott át, ami végképp lehetetlenné tette közös jövőnket. Útjaink elváltak.

Elviselhetetlennek tűnt az újra rámszakadt magány


…bár szüleimmel éltem. Bíztam, hogy kilábalok mielőbb a szomorúságból, hiszen sosem voltam gyenge anyámasszony katonája, sőt, optimista tárgyilagossággal sokakat én vigasztaltam. Kezdtek megnyilvánulni a depresszió első jelei, melyeknek akkor persze nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget. Nem éreztem magam jól se a munkahelyen, se családi, se baráti társaságban.
Menekültem. Felmondtam a munkahelyemen, és önálló vállalkozásba kezdtem. Gondoltam, az ezzel járó sok munka, intéznivaló nem ad teret az önsajnálatnak. Kölcsönt vettem fel, és virágüzletet nyitottam.
Depresszióm azonban kezdett elhatalmasodni – nem volt kedvem a vállalkozással foglalkozni. Anyukámnak, a rokonoknak, arra panaszkodtam, nem kedvez az időszak a vállalkozásoknak, nagyon nehezen, vontatottan megy minden. Elhitték.
Biztos vagyok benne, egészséges lélekkel fel tudtam volna virágoztatni a vállalkozást. Nem ma kerültem a kereskedői szakmába, s tudtam, csak hosszadalmas munkával lehet jól menő üzletet kiépíteni.
Egyre mélyebb depresszióba süllyedtem. Heteken keresztül nem vettem a kezembe újságot, nem néztem tévét és mások beszéde sem érdekelt. Természetgyógyászhoz fordultam, és agykontroll tanfolyamtól reméltem helyzetem jobbra fordulását. Ez persze fából vaskarika, hiszen a foglalkozásokra eljárni se volt kedvem.


Nem tudtam tartósan belekapaszkodni a felém nyújtott kezekbe


2005 végén három hónap után bezártam az üzletet. Nem bírtam a terheket se lelkileg, se anyagilag. Betegállományba tettek és bekerültem a pszichiátriára. Ekkor még az alkohol eszembe se jutott.
A kezelés után úgy éreztem, megtaláltam régi önmagam. De nem volt munkahelyem. Egy idő után otthoni magányomban ismét komor gondolatok gyötörtek: Nekem semmi sem sikerül. Kudarcot vallottam.
Ekkortájt nyúltam először alkohol után. Bárszekrényünk tele volt az évek alatt összegyűjtött finom itókákkal. Nálunk nem nagyon ivott senki. Felejteni akartam. Ha az alkohol hatása alatt nem is tudtam mindent elfelejteni, de elbambított. És ez jó volt. Másnap újra felejteni kellett. Ezért újra ittam. 2006 nyarán már nyakig benne voltam az alkoholizmusban.
2006 végén egy öngyilkossági kísérlet után kórházba kerültem. Célok, álmok, egészségem romokban.
Sógornőm és unokahúgom felkaroltak. Beszélgettek velem, bíztattak, közösen mondtuk a rózsafüzért gyógyulásomért. Főnököm is bízott bennem, ezért visszavett a régi munkahelyemre.
Mindezen erőfeszítéseik ellenére állandóan visszaestem. Az üzletben eleinte még csak az ebédszünetben ittam, de a végén már reggel üveggel érkeztem, amelyet napközben el is nyalogattam. Az élelmiszerüzletben is felfigyeltek alkoholvásárlásaimra, ezért váltogattam a vásárlás helyeit. De ez se ment sokáig. Sokszor előbb hazaért a vásárlás híre, mint én. Anyukám kérdőre vont, ezért többször cselhez folyamodtam. Már az úton elrejtettem az üveget egy lugasban, és később kimentem érte.
Unokahúgom kézen fogott, és elvitt egy atyához lelki beszélgetésre. Csak ideig-óráig segített.

Miért pont én?


A 2007-08-as években huszonnégy hónapból tizennyolcat kórházban töltöttem. Albert Györgyivel együtt százszor feltettem magamnak a kérdést: Miért pont én? Az Anonim Alkoholisták Klubjában aztán sok emberrel megismerkedtem, akik élettörténetéből erőt merítettem, de nem eléggé. Előfordult, hogy a kórházból kimentem alkoholt venni, és már csomagolhattam is haza. Magam se tudtam mit miért teszek. Hogy miért iszok, arra meg végképp nem tudtam felelni. Végül már önbecsülésem utolsó morzsáit is feláldoztam az alkoholmámor oltárán.
Elmaradtak a barátok, a rokonság. Legfeljebb két barátnőmet említhetem, akik ritkán, de látogattak. Édesapám nagybeteg volt már évek óta, de máig gyötör a lelkiismeret, hogy az értem való aggódás, netán a szégyen érzése sietette a halálát. Aki az utolsó percig bízott bennem, az az édesanyám. Pedig nem volt ez alatt a két év alatt egyetlen ünnepünk, nélkülöznünk kellett, mert sokba került az italozás. Ráadásul még a kölcsönt is vissza kellett fizetni. Annak is több mint a felét ő állta. Ennek ellenére inkább szép szóval, mint haraggal próbált jó útra téríteni.

Tavaly áprilisban tört meg a jég


Láttam, édesanyám hogy sorvad el velem együtt. A szemem láttára zsugorodott, emésztette a tehetetlenség.
Tehetem én ezt vele? Vele, aki felnevelt, szívvel-lélekkel mellettem állt a legmélyebb bugyor alján is?
Egyik napról a másikra letettem a poharat.
Ennek még csak háromnegyed éve. Nem akarom elkiabálni, de elvagyok. Nem érzem száz százalékosan jól magam, de nem fogom fel tragikusan. Ha a jó Isten kiemelt e szorongatott helyzetből, biztos, hogy javít az életemen is. Jó lenne munkahelyet találni, emellett tartozni egy kisközösséghez, mert a csoport mindig megtartó erő. Templomba újra kezdtem járni és jelenleg a Menta Klubot látogatom, ahol szellemiekben nyitott közösséget találtam.
Tanulságul mondtam tollba történetemet. Hogy mindenki, aki hasonló problémával küszködik, ne adja fel. A visszaesések ellenére kezdje újra mindaddig, míg erős akarattal végképp megszabadul rabságából.  
Bokor Klára
Szabad Újság január 2010






       


Hozzászólás

<< VISSZA

 

korkep.com (C) 2009 - 2010


Keresés az oldalon
Új képeink
Megjelent

Itália
Partneroldalak